Visszapillantó tükör

„Mert az ember már csak ilyen. Ha másban nem, legalább abban reménykedik, hogy valóban a remény hal meg utoljára.”
– Azt mondtam neki, hogy utálom – szólalok meg hirtelen, ahogy ismét eszembe jut a verseny előtti veszekedésünk, és a szavak, amiket a fejéhez vágtam. Dühös voltam rá, amiért nem hitt bennem, és úgy éreztem, hogy ezzel akar büntetni, mert nem ütöttem meg a mércét. A mércét, amit ő állított fel, és amit túl kell szárnyalnom, s azt csak úgy tehettem volna meg, ha legyőzöm őt a versenyen. De esélyt sem adott rá, hogy a pályán bizonyíthassak. – Nem halhat meg úgy, hogy azt hiszi utálom.

1. fejezet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése